Sziasztok. Először is elnézést kérek, hogy több mint egy évig nem volt élet a blogban, pedig illett volna néha-néha jelentkeznem. Nem azt mondom, hogy nem lett volna miről írni, de annyira pörgött az élet körülöttem, hogy időm és energiám nem volt nagyon. Most is nagy a rohanás, de egy olyan szürreális és váratlan dolog történt az életemben, amit ha nem írhatok ki magamból akkor falnak megyek.

Több mint egy hónapja nem volt már blog bejegyzés, ne haragudjatok. Többször akartam neki futni annak, mi is történt velem a legutóbbi alkalom óta, de nem ment. Amikor elindítottam ezt a blogot, akkor úgy gondoltam közel jártam annak a szakadéknak az aljához, amiben voltam. Hát ez közel sem volt így. De ezt csak mostanra tudom biztosan. Volt még lejjebb bőven. Eggyel kevesebben lettünk a csoportban, és ez ahogy telnek a napok fáj egyre jobban.

Egy hónapja lehet, hogy cikáznak gondolatok a fejebe, amik rímképekben állnak össze. Néha leírom, néha elfelejtem, aztán jön más. Az elmúlt időszak, sokszor önpusztító napjai után úgy döntöttem, most már összefűzöm az eddig foszlányokat. Különös aktualitása pedig teljesen leírja az állapotot, amiben egyre inkább  vagyok. Az idő relatív, a nagy egész tükrében minden csak egy pillanat. De nekünk a pillanat tört része is az örökkévalóság... Ilyen poszt még úgy sem volt.:)

Vannak azok napok, amikor kicsit minden szürkébb. Lehetek akármennyire pozitív és céltudatos, nem lehet mindennap jó. Ez az elmúlt két nap is ilyen. Tegnap megint kicsit önmagammal maradtam, ami nem feltétlen jó. Semmi szociális interakció, semmi külső hatás nem ért. Csak teltek a percek, az órák, bambultam ki magamból és nem értettem mi történik. Nem értettem, hogy hogy lehetek ilyen gyors ütemben egyszer fent és egyszer lent. Mint egy rossz hullámvasút. Pedig utálom a hullámvasutakat...

Rég volt már komolyabb poszt. Kicsit elbizonytalanodtam, hogy mit és hogyan osszak meg. Életem jelenleg egy fura nyugalmi fázisban van. Volt egy hónapja egy Anathema vonatkozású írás, abban írtam, hogy jelenleg a Storm Before the Calm állapotban vagyok. Ezt most megfordítanám, Calm before the storm. Nem látom még mi jön, de várom.

Biztos mindenkinek volt már olyan napja, amikor nehezen vagy egyáltalán nem tudott elaludni. Ez az állapot, lehet tudatos, vagy lehet akaratlan is. Tudatos, amikor jó végig bulizni egy éjszakát, amikor nem érdekel a másnapi fáradtság, vagy amikor napokig tanulsz egy vizsgára, és a magolásra fordított időt, az alvás rovására szerzed meg. Én is csináltam ilyet. Egyetemen két-három napokat voltam ébren az első vizsgaidőszakomban, mindenféle természetes (és mesterséges) szerek hatására. Ezek fizikálisan tartanak ébren, hogy minél hasznosabban tudjam eltölteni az időt. A lényeg, hogy ezeket a napokat külső segítséggel vészelte át a testem, magamra erőszakoltam az ébrenlétet.

This is so hard for me To find the words to say ...

A legnehezebb dolog az életben, amikor nem tudunk megszólalni, amikor nem tudjuk elmondani, hogy mit is érzünk, mit miért is teszünk. Vagy amikor nem tudjuk megmagyarázni, mi miért is történik.. Csak sodródunk az árral, hagyjuk, hogy a hullámok magukkal ragadjanak. És lehet, hogy tudjuk ez nem vezet semmi jóra, amíg nem tudunk megszólalni, addig nem tudunk küzdeni ellene, addig a hullámok egyre távolabb visznek a parttól, a valóságtól.

A mai egy nagyon érdekes nap volt. A munkahelyem kapott egy zsaroló vírust, ahol egy milliárd!!! forintot követeltek a helyreállításért. Természetesen a vezetőség ezt nem fizette ki. Mostanra a vesztesége a cégnek, már duplája a kért összeghez képest, mi meg bizonytalanságban vagyunk, hogy lesz e munkánk, tudunk e menni dolgozni, meg, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Teljesen elítélendő az ilyesfajta cselekedet, még ha magát a cégvezetést egyáltalán nem tudom sajnálni. Ugyanakkor, kihoztuk a mai napból a maximumot a kollégákkal.

Mindannyian szembesültünk már az életünkben egy olyan helyzettel, amit akárhogyan próbáltunk, eleve kudarcra volt ítélve. Ezt a szituációt hívjuk Kobayashi Marunak. A név a Star Trek univerzumból került át a köznyelvi használatba is. A Kobayashi Maru egy erkölcsi dilemma, egy olyan helyzetre, aminek nincsen pozitív kimenetele. Próbára teszi az elszenvedőjét, hogy a rossz forgatókönyvek közül, melyik az amivel együtt akar élni, hogyha meghozza a döntést. Éppen ezért az ilyen helyzeteknek nem az a lényege, hogy győzzünk, hanem az, hogy hogyan veszítsünk. Mert ugye vereség és vereség között is van különbség.

Az embernek sokkal több ideje van általában gondolkodni vezetés közben. Főleg ha ennyire gyér a forgalom, mint mostanság. Úgy alakult egész héten a céges autóval járom a budai hegyvidéket, így a panorámák bámulása mellett, azért agyalni is van időm.