Az embernek sokkal több ideje van általában gondolkodni vezetés közben. Főleg ha ennyire gyér a forgalom, mint mostanság. Úgy alakult egész héten a céges autóval járom a budai hegyvidéket, így a panorámák bámulása mellett, azért agyalni is van időm.

Már érett bennem a gondolat, hogy megfogalmazzam, mi is volt az elmúlt egy évem legjobb döntése, vagyis döntései. A blog legelső bejegyzésében azt írtam, azért is vagyok most ennyire lent, mert egy hosszú kapcsolat véget ért. Igazából ez hazugság. Az, hogy annak vége lett, a legjobb és legfelszabadítóbb dolog ami történhetett velem.  Kifelé ugyan nem látszott, nem mutattuk, de az utolsó egy év már csak önmagunk mérgezéséről szólt. És ennél nincs rosszabb, mert nem csak mentálisan, de fizikálisan is tönkretesz. Ezt állandóan tapasztaltam magamon is. Persze a megszokás, a haverok hiányozhatnak, de soha semmi nem lehet fontosabb a saját testi és lelki egészségünknél. Így az, hogy ezt a céltalan kötődést el tudtam engedni, az első igazi lépés a gyógyulásom felé, és egyben a legpozitívabb dolog ami velem történt az elmúlt időszakban.

A másik, hogy évek halogatása után, végre újra erőt vettem magamon és visszaültem az iskola padba. Ez is, egy több éves terv volt, de mindig csak kifogások voltak, hogy most épp miért nem kezdem el. Most már nincsenek kifogások, csak célok.

A mai gondolat hullámaimmal amik rám törtek, csak még biztosabb lettem abban, hogy soha semmit ne halogassunk, soha semmit ne utasítsunk  azért vissza, mert nem akarunk kellemetlen helyzetbe kerülni, vagy nem akarunk mást esetleg megbántani. Igenis ki kell mondani mindig mindenkinek , hogy mit is érzünk , még ha egyszerűbb is lenne elfutni. Felismertem, hogy mik voltak azok a hibáim, amik ennyire mélyre löktek. Nem léptem időben. Az elvárások miatt a saját boldogságomat nem figyeltem. Nem voltam elég önző. És talán az önzőség meglépése a legnehezebb lépés a gyógyulásban.

Persze ez nem azt jelenti, hogy innentől nem érdekel senki más, vagy nem kell nekem senki más. Pont ellenkezőleg. Igenis is szükségem van/lesz valakire, de egy olyan emberre, aki mellett nem ciki önzőnek lenni, aki mellett lehetek önmagam.
 El kell engedni mindent amire nincs szükségem. Nem kell semmi felesleges dolog csak azért, hogy úgy tűnjön mindenem megvan, amikor ez nem igaz. Egy letisztult kép marad csak előttem, hogy mi az amire igazán szükségem van ahhoz, hogy boldog legyek. És ha ezt elértem, akkor minden más is jönni fog magától.

 Mindig csak rajtam áll, hogy azokat az érzelmi hullámokat, amik rám törnek, hogyan élem meg. Hagyom magam elsodorni, vagy meglovagolom őket. Cél, hogy ez utóbbi valósuljon meg, mert lehet akármennyire negatív, vagy pozitív egy érzés, ha úrrá tudok rajta lenni, akkor a végeredmény szinte mindig jó lesz.

Elhatároztam, hogy boldog leszek, Meg akarom valósítani, és akármi történik, semmit nem akarok megbánni.  Így lehet eljutni arra a belső békére amire szükségem van, és amit szeretnék majd mással is megosztani.
Az idáig vezető út sosem egyszerű, de nincs az a szikla amit ne lehetne megmászni, nincs az az érzés amiért ne érné meg küzdeni, ha elég bátrak vagyunk hozzá. És soha nincs késő...

Heaven can wait till another day.....